D A R K C L O U D S; a világon semmi nem olyan nehéz, mint az őszinteség
sablonszöveg a bloggerináról

Becses nevem maradjon titokban, az Internet világában Laurel-nek kereszteltem magam. November 19-én pontban 7 órakor lesz születésem 16. évfordulója. Szeptembertől pedig az iskola 10. osztályának diákja leszek. Átlagos vagyok, de mégsem. Máshogy vélekedem a nagyvilágról, mint korombeli társaim. (És titkon remélem, nem csak én vagyok ilyen.) Magabiztos és őszinte vagyok, talán még egoista is. Kíváncsiságom határtalan, mindig mindent tudni akarok. Kedvenc tartágyaim az angol, a történelem és a biológia. Minden vágyam, hogy egyszer orvosként dolgozhassak. Imádom a kávét, a gyümölcsöket. Megőrülök az összes saláta- és sajtféleségért. Nyitott vagyok az új dolgokra, nagyon szeretek utazni. Nem lételemem a sport, a mozgás, de szeretem. Tollasoztam, röplabdáztam, úsztam is, jövő tanévtől a jógát is kipróbálom.

 
térkép a sok értelmetlenséghez

A kezdőlapon kívül -, ahol megosztom mindennapi gondolataimat és publikálok egy két cikket- nem igazán van más egyéb hely a DarkClouds nevezetű oldalamon. Esetleg betekinthetsz még a Laurel-ről, azaz Rólam szóló modulba is, ahol fecsegek még egy kicsit magamról. Ha jobban megszeretnél ismerni, érdemes oda is bekukkantani. Extrákat nem terveztem felrakni az oldalra, így be kell érnetek Velem, és butyuta írásaimmal.

 
fecsegde szabályok nélkül
 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

a világon semmi nem olyan nehéz, mint az őszinteség

új generáció...

mi bajotok velük??

Erről abszolúte nem terveztem 'cikket' írni, de ha már a 100+1. oldalon is lealacsonyítják a 13-14 éves generációt, az kicsit kib*ssza a biztosítékot. Na most őszintén...Miért kell ronda módon leszólni a 13 éveseket? Miért ribanc minden egyes ilyen korú gyerek? (Mert úgy látom, lassan a 'tisztelet a kivételnek' is kimegy a divatból..) Komolyan kíváncsi lennék a válaszokra. Tény, hogy manapság egyesek igen csak túlzásba viszik, de tudom, hogy vannak még normális kiskamaszok is, akik kifejezetten NEM k*rvák. Hisz én is ismerek nem is egy ilyen személyt. Csúnya dolog így általánosítani, még akkor is, ha a korcsoport nagyrészére igaz. És komolyan mondom, az egészben az a legjobb, hogy velem egykorú, 15-16 éves bloggerek és bloggerinák vélekednek így a tőlük/tőlünk 1-2 évvel fiatalabbakról. Akkor engem egy 18 éves simán leribancozhat, vagy mi a szösz? Mert ez nem így működik ám. Elárulom, 16 évesen is ihat, cigizhet, drogozhat, k*rválkodhat valaki. De persze miért is szidnánk a korosztályunkat, amikor simán rá lehet kenni egy 13 évesre......Én megadom a tiszteletet a kivételnek, így akinek nem inge, ne vegye magára, hisz nem minden bloggere vonatkoznak a fenti sorok.

2013.08.02. 20:01, Laurel

megnyitott a darkclouds

légy üdvözölve a fedélzeten!

Sziasztok. Ezennel megnyitnám életem első blog témájú lapját, a DarkClouds nevezetű G-Portált. Amolyan közhelyes, mostani divat szerinti blogos&véleményezős, idióta cikkírós oldalnak terveztem ezt. De ha már a téma ilyen közhely, legalább a másokétól eltérő véleményeimmel fogom színesíteni az oldalt. Nagyrészt ez is az oka, hogy valamelyik nap a fejembe vettem, hogy blogot nyitok. Le kell írnom a véleményemet, mert borzasztóan unom, hogy mindenhol ugyanarról a dologról ugyanolyan véleményt olvasok. Nem érdekel, ha a kutya se kíváncsi rám, azért fogok írni, mert le AKAROM írni, mert muszáj kiadnom magamból. Nem pedig azért, hogy a fél világ egyetértően hümmögjön nekem kommentekben. Naplót írni meg olyan frusztráló! :S:D Egy szóval, ha kíváncsiak rám, ha nem, egy ideig itt fogom osztani az észt (mert úgy teszek, mintha nem H2O lenne az agyam helyén :D). Majd írok egy rövid hosszú ismertető modult is magamról, hogy bővebben is ki tudjam fejteni, ki is vagyok én. Ennyi lett volna a nyitó szöveg, vagy mi. A legközelebbi 'cikknél' találkozunk (vagy nem).
Ui.: Jaaaa és amúgy meg Laurel vagyok :)

2013.07.29. 20:29, Laurel
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG